Ilyen volt a novemberünk

2013.12.03 20:07

Sziasztok!

 

    Ez most egy kedd lett, de itt az újabb blogbejegyzés. Remélem már nagyon vártátok az új összefoglalót. ;)

    Kollégiumunk élete novemberben sem volt unalmas, mivel sok színes programon vehettünk részt. Ezek közül szeretném kiemelni a legfontosabbakat.

    A hónap elején, november 8-án került megrendezésre a már hagyományosnak tekinthető Szent Imre nap. A program a közös szentmisével kezdődött, amelyet Kondé Lajos atya celebrált. Ezután az ünnepi műsorral folytatódott az este, melyen a kollégium tehetséges lakói léptek fel különböző produkciókkal. Több zenei fellépő is megmutatta tehetségét, többek között énekes, kamara, zongora és fuvola előadás keretében, ezeken kívül pedig két prózai műsorszámot is hallhattunk. A színvonalas est után közös vacsorán vettünk részt, ahol az ízletes étel fogyasztása közben alkalmunk nyílt egy kis beszélgetésre is. A vacsora után a vezetőség meglepetéssel készült nekünk. A szeptemberben újrafestett tornaterem falára mindenki felnyomhatta a festékes kézlenyomatát, amely még színesebbé, és vidámabbá varázsolja az amúgy is szépen kifestett falakat. Az étkezés utáni romok eltakarítását követően a kollégium egy kisebb lelkes csapata maffiázott, néhányan sakkoztak, majd 11 óra körül kezdetét vette a hajnalig tartó buli, ahol nagyon jó volt a zene és társaság is.

    Nekem ez volt életem első Szent Imre napja, de már alig várom a következőt, mivel kellemes volt a hangulat, és jó volt együtt szórakozni a barátaimmal.

    Ez a hétvége igen mozgalmasnak bizonyult. A kollégiumban már évek óta hagyománya van az angyalkázásnak. Ez röviden annyit jelent, hogy minden első éves kolisnak van egy, vagy több felsőbb éves angyalkája, akinek a kiléte egészen karácsonyig rejtve marad. A védencek és az angyalaik levelezés útján tartják a kapcsolatot, próbálják egymást megismerni, és gyakran még valami édességgel is kedveskednek a másiknak. Az idei évben az angyalkák nagyon kreatívak voltak, és egy meglepetés programmal készültek számunkra. November 10-én hajnalban három óra körül ébresztettek minket, hogy az általuk igen jól kitervelt feladatokat párokban végigcsináljuk. Az éjszaka folyamán a kollégiumból egy igencsak kísérteties szellemkastélyt varázsoltak. A folyosókon csak mécsesek világítottak, és így mentünk egyik állomásról a másikra. Először a jósnőnél jártunk, aki hasznos tanácsokkal látott el az estével kapcsolatosan, illetve talizmánokat rajzolt az arcunkra, ami éjszaka megvédett minket a gonosz szellemektől. A következő állomásnál az elvarázsolt, és egy vámpír által őrzött labirintusban elrejtett üzenetet kellett megtalálnunk, ami segített az este folyamán a célunk elérésében, Levente atya (a koli igazgatója) megtalálásában, és kiszabadításában. Ezután a zombi tanyává alakított konyhán kellett átverekednünk magunkat, ahol egyre több ijesztő zombi támadása közben kellett vámpírfogakat gyűjtenünk, majd a tornateremben a boszorkány által kotyvasztott trutyikban turkálva találhattuk meg a kulcsot, ami Levente bilincsét nyitotta.

    Az utolsó állomás a jós boszorkánál volt, ahol megtudtuk, hogy merre találhatjuk a rabságban lévő igazgatónkat, akit végül sikerült kiszabadítanunk a kulcs és a varázsige segítségével, ő pedig mentőakciónkért cserébe megvendégelt minket egy kis sütivel és üdítővel, ezt követően pedig - dokumentálva az estét - fényképeket is készítettek rólunk. Mindezek után sok élménnyel gazdagodva mentünk vissza aludni. Reggel ébredés után pedig mindannyian elgondolkodtunk rajta, hogy ez most álom volt-e, vagy tényleg a valóság!?

    November 11-én a lelkiekben való elmélyülésre, a mindennapokból való kizökkenésre, és az elcsendesülésre volt lehetőségünk a csendes este keretében, melynek témája a „Döntés” volt.

    November 13-án a lelkészség által szervezett táncházon sokan vettek részt a kollégiumból. Ez alakalommal szatmári- és felcsíki táncokat tanulására nyílt lehetőség. A táncok mellett volt zsíros kenyér, tea, és természetesen az elmaradhatatlan jókedv is.

    Ezen az estén, aki nem mozgásra vágyott, az a kollégiumon belül is találhatott magának programot. A Csillagfény felolvasóest keretein belül ezúttal Wass Albert verseivel örvendeztetett meg minket Kata.

    November 14-én Uzsalyné Pécsi Rita előadásán vehettünk részt, melynek témája „A hatékony önnevelés kulcsa az érzelmi intelligencia fejlesztése” volt, mely keretében rengeteg dolgot tanulhattunk meg magunkról.

    Novemberben a Szent Imre nap mellett a másik nagy esemény a Katalin napi bál és zenei est volt, amely a Karolina Szakkollégium, a Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium, a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium, ill. a Szent Imre Szakkollégium szervezésében került megrendezésre a  Kapca kávézóban. A program este 7-kor kezdődött a Romani Designe divatbemutatójával, ahol nagyon érdekes volt látni egy másik kultúra ruháit. Ezt követően 8-kor kezdetét vette a zenei est, ahol a sokszínű program keretein belül tehetségesebbnél tehetségesebb fellépőket hallgathattunk meg, tízkor pedig maga a bál következett! A talp alá való élő zenét a Happening Band biztosította, óránként pedig a táncot megszakítva különböző programok következtek. Háromszor volt tombola, melyek során értékes nyeremények kerültek kisorsolásra. Ezen kívül volt még táncbemutató, bálkirály és bálkirálynő választás, illetve break fellépés is! A hajnalig tartó bálban láthatóan a többiek is jól érezték magukat, és ezúttal is köszönjük a szervezőknek ezt a csodálatos estét J

    Hát röviden összefoglalva így nézett ki a novemberünk. Remélem, hogy a következő hónap is hasonlóan esemény- és élménydús lesz!

                                                                                                                                                                                                                                                                               Saci