Vissza a "szürke" hétköznapokhoz

2014.02.16 14:17

    Ha kicsit lassan, vagy éppen túl gyorsan, de a vizsgaidőszak véget ért és elkezdődött a tavaszi félév. Megérkeztek hozzánk új kollégistatársaink is, akik már be is költöztek és együtt kezdhettük el velük a szorgalmi időszakot. Reméljük sikerül majd beilleszkedniük, és igazi otthonra lelnek köreinkben :)

    Még nem teljesen indult újra az egyetemi élet, hiszen még nem is tartottak meg minden órát a héten, ezért most még kicsit több szórakozási lehetőségünk adódott a koli falain belül.
    Bár az uv-hét óta a tanulás miatt (illetve a rejtélyes éjszakai konyhai asztalvariáló programok miatt) a Championship meccsek most sajnos kicsit szüneteltek, a filmezések, a LAN-partyk, és a társasjátékozások azonban egyre nagyobb számban voltak jelen az estéinkben. A vizsgaidőszaki péntek esti Matiné-sorozat is véget ért. Bár a focibajnokság nem, a Szent Imre Kosárlabda Bajnokság intenzíven folytatódott a héten az All-Star gálával, mielőtt a tavaszi rájátszás elkezdődne.

    Megtartottuk idei első Taizéi imaóránkat is január utolsó hétfőjén, Levente pedig egy egyedi olasz nyelvű misét is celebrált nekünk a koli kápolnájában.
Az első kézműves körön is részt vehettünk már a héten, Gyöngyi szervezésében, ahol a kreatív lányok virágokat készíthettek maguknak drótból.

    A következő félév nehézségei előtt kívánunk mindenkinek tartalmas és eredményteli szorgalmi időszakot! :)

Noncsi